Tisztelt Szurkolók!
Elkezdődött a bajnokság, az első fordulóban Kiskunlacházán vendégeskedtünk. Tavasszal a legjobb játékunkat nyújtva kiütéses vereséget mértünk a végén 3. lacházai csapat ellen. Bíztunk benne, hogy most is 3 ponttal gazdagodunk.
Tisztelt Szurkolók!
Véget ért a 2013/2014-es bajnokság, a felnőtt csapat a hetedik helyen végzett. Amikor télen átvettem a felnőtt csapat irányítását, egy részben ismeretlen feladat előtt álltam. Az őszi gyengébb szereplés dacára biztos voltam benne, hogy ez a játékos garnitúra többre hivatott.
Tisztelt Szurkolók!
Lajátszottuk utolsó bajnoki mérkőzésünket, ezzel véget ért a 2013/2014-es szezon.
Tisztelt Szurkolók!
Az első helyezett vendégei voltunk a hétvégén, ami nehéz feladatnak ígérkezett, főként a kialakult létszámhiány miatt. A sérültek mellett többen dolgoztak, ezért reaktiváltuk Lambizi Janit, aki kisegített minket, köszönet érte, hiszen vele voltunk 11-en.
Tisztelt Szurkolók!
Az Inárcs elleni mérkőzés előtt tovább növekedett a maródiak listája, immár négy védő játékosunk nem állt rendelkezésemre, ezért alaposan át kellett szervezni a csapatot.
A mérkőzésen sok szurkoló volt jelen, szép számmal érkeztek a vendégek biztatására is, jó hangulatot teremtettek, köszönet érte.
Tisztelt Szurkolók!
Ezen a vasárnapon Tatárszentgyörgyön léptünk pályára, amely pikáns találkozónak ígérkezett.
Tisztelt Szurkolók!
Az érdi vendégszereplésünknek nagy volt a tétje, ugyanis egy újabb vereséggel lerombolhattuk volna az eddig elért sikereink értékét.
Tisztelt Szurkolók!
Ezen a hétvégén a második helyezett Bugyi vendégszerepelt Táborfalván. A mérkőzés előtt elmondtam, amennyiben nem győzünk lemondhatunk a dobogós álmainkról.
Tisztelt Szurkolók!
Elszenvedtük első tavaszi vereségünket ócsai vendégszereplésünk alkalmával. Fontos 3 pont lett volna részünkre, hiszen felzárkózhattunk volna a dobogó közeli csapatokra.
Ez év február 4-én elhunyt Nagy János építészmérnök, Táborfalva díszpolgára. 2010-ben, Jani bácsi 85. születésnapja alkalmából készült vele az a beszélgetés, melyet újra közzéteszünk, ezzel is felidézve és megköszönve mindazt, amit Nagy János Táborfalva községért, az itt élő emberekért tett több évtizeden át.