Tisztelt Szurkolók!
Három idegenbeli találkozó után végre hazai pályán játszhattunk, ősszel sajnos elbuktuk a Dabas III. elleni mérkőzésünket, most bíztam a sikeres szereplésben.
Tisztelt Szurkolók!
Újabb idegenbeli mérkőzést játszottunk szombaton, a papírforma alapján csak a győzelem volt az elfogadható eredmény számunkra.
Tisztelt Szurkolók!
Szombaton az előttünk álló Dabas-Gyón II. csapatánál vendégszerepeltünk, ahhoz, hogy előrébb végezzünk, a rivális ellen mindenképpen győznünk kellett.
Tisztelt Szurkolók!
A listavezető Dunavarsány csapatát fogadtuk a hétvégén, ősszel nyerni tudtunk idegenben, jó mérkőzésre volt kilátás, bár néhány dolog nehezítette a dolgainkat.
Tisztelt Szurkolók!
Húsvét szombatján Inárcs csapata vendégszerepelt nálunk, ősszel idegenben mi nyertünk, egy éve itthon döntetlenre mentették a találkozót. Az eddigi eredményeink biztatóak, öt mérkőzésből négyet megnyertünk, csupán az első mérkőzésünk végén lett pontosztozkodás. Ennek fényében ezen a napon is győzelmet vártam a csapattól.
Tisztelt Szurkolók!
Vasárnap hazai pályán fogadtuk a vasadi csapatot, ősszel pont nélkül távoztunk tőlük, most revánsra készültünk.
Tisztelt Szurkolók!
Ennek a mérkőzésnek két pozitívuma volt, szereztünk 3 pontot és ennél a játéknál csak jobb lehet.
Táborfalva: Máté - Szabó, Deák, Szőrös - Szénási, Terebes, Doricsák (Volentér), Bagyinszki, Halupka (Keserű) - Tarnóczki, Láng
gólok: Láng (2), Doricsák
Tisztelt Szurkolók!
A második hazai mérkőzésünkön Tatárszentgyörgy csapatát láttuk vendégül, pikáns mérkőzésnek ígérkezett, hiszen több táborfalvi is szerepelt a vendégcsapatban.
Tisztelt Szurkolók!
A tavaszi első idegenbeli meccsünket Szigetbecsével játszottuk. Ősszel könnyedén nyertünk otthon, több hiányzó miatt most nehezebb mérkőzésre volt kilátás.