• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • 25. forduló Táborfalva - Inárcs 3-5

    Tisztelt Szurkolók!

    Legutóbb otthon játszottunk, ezúttal Inárcs volt az ellenfelünk, akik a második helyet foglalják el a tabellát, nehéz mérkőzésre volt kilátás.

    A mérkőzés jól indult, hiszen rögtön egy tizenegyest kaptunk, amit Zvat Zoltán értékesített, vezettünk. Alig negyedóra múlva egalizált az Inrács, de nem sokra rá Jaksi Gergő révén újból megszereztük a vezetést. Persze ennek sem örülhettünk sokáig, mert újfent egyenlített a vendégcsapat, de Jaksi Gergő megint előnyt szerzett nekünk. Ez jellemző volt a játékra is, sokat hullámzott a teljesítményünk. Egy sajnálatos esemény is történt, a félidő vége előtt az ellenfél egyik játékosa Márkus Krisztián rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni, közel háromnegyedórát állt a játék, szerencsére már jobban van, mielőbbi felépülést kívánunk neki. 

    A kényszerpihenő és a szünet nekünk jött rosszabbul, mert három perc alatt bekaptunk két gólt, amire már nem volt válaszunk, sajnos a hátralévő időben már nem tudtunk megújulni. Ezen a hétvégén az eddig jól teljesítő védelmünk kevésbé volt hatékony, a támadásaink nagyon erőtlenek voltak, ritkán tudtunk a kapujuk elé érni, nem volt bennünk több.

    Még van egy forduló hátra, Nagykőrös II. csapatát látjuk vendégül, akik a dobogó harmadik fokán vannak jelenleg, kemény diónak ígérkezik ez a meccs is.

    Táborfalva - Inárcs 3-5

    Táborfalva: Máté – Keserű, Deák, Szabó (Revák) – Lambisi, Jaksi, Terebes, Veszelszki, Halupka - Zvat (Polyák), Volentér

    gólok: Zvat, Jaksi (2)

    Share this