• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • 6. forduló Nyáregyháza I. - Táborfalva 1-2

    Tisztelt Szurkoló!

    Újabb idegenbeli mérkőzés, ezúttal Nyáregyháza I. csapata ellen léptünk pályára szombaton.

    A mérkőzés első perceinek tapogatózó játéka után hátrányba rögtön kerültünk. Sajnos a kezdeti koncentrációnk még mindig nem megfelelő, nehezen lendülünk játékba. Ez a huszadik perc tájékán már megvalósult, amikor Szénási Pali góljával egalizáltunk. Igyekeztünk újabb gólt elérni, de pontatlanok voltunk, mindig becsúszott egy-egy hiba, ami miatt nem sikerült előnyt szereznünk.

    A félidő után nagyobb fokozatban kapcsoltunk, ekkor már többet támadtunk, veszélyesebbek voltunk, több helyzetet is kidolgoztunk, de vagy a kapufa, vagy a pontatlan befejezés miatt nem akart megszületni a második gólunk. Döntetlen szaga lett a mérkőzésnek, de nyolc perccel a vége előtt végre sikerült betalálni egy újabb Szénási góllal, a végén már nem változott az eredmény, begyűjtöttük a három pontot.

    Ezen a napon megdolgoztunk a sikerért, összeszorított foggal kellett küzdenünk, mert nagyon nehezen győztünk, bár a helyzeteket tekintve előbb is eldőlhetett volna a három pont sorsa. A lényeg, hogy most végre megnyertünk egy ilyen mérkőzést, sajnos az elmúlt időszakban ezeket rendre elbuktuk.

    Nyáregyháza I. - Táborfalva 1-2

    Táborfalva: Horváth Pa. – Keserű, Deák, Szeibert – Mitág, Revák, Terebes, Polyák, Lambisi – Volentér, Szénási

    gólok: Szénási (2)

     

    Share this