• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • 10. forduló Ócsa - Táborfalva 0-6

    Tisztelt Szurkolók!

    Hétvégi vendégszereplésünkön Ócsán léptünk pályára, a sikertelen hetek után a sereghajtó ellen muszáj volt győznünk, ezzel a tudattal futottak ki a fiúk a játéktérre.

    Ez meg is látszott, mert rögtön gólhelyzettel kezdtünk, ami sajnos kimaradt, de bő negyedóra után Volentér Dávid góljaival, már kettőgólos vezetést mutatott az eredményjelző. Ezután sem álltunk le, uraltuk a játékot, kevés sanszot hagytunk a vendéglátónknak. Időnként becsúszott a védekezésünkbe egy-két hiba, de összességében nem volt problémánk. Fél óra játék után egy rossz hazaadásra Kovács Máté lecsapott és megszerezte a harmadik gólunkat. Háromgólos előnnyel vonultunk a szünetre.

    A második félidő elejét egy kicsit bealudtuk, több teret engedtünk az Ócsának, de egy óra elteltével a csereként pályára lépő Zvat Zoltán a tizenhatos sarkáról a hosszúba emelt. A folytatásban kicsit pontatlanok voltunk, de a hajrában Botlik Dávid szép gólt rúgott, majd slusszpoénnak Lambisi Cristian egy szabadrúgás után fejelt az ellenfelünk hálójába, amivel beállította a végeredményt.

    Gratulálok a fiúknak, megérdemelték ezt a kis sikert, több van bennük, mint amit eddig megmutattak. Újoncként tudtuk, nagyon nehéz évnek nézünk elébe, de az elmúlt hetek sikertelensége ellenére sem vesztették el a kedvüket, tovább dolgoztak, bízva a jobb folytatásban. Persze ezt a sikert nem szabad túlértékelni, de az önbizalmunk növelésére és a hitünk visszaszerzésére valamelyest gyógyírt jelent. Több nehéz mérkőzés is vár még ránk, ezeken bravúrt kell bemutatnunk, ha gyarapítani akarjuk a pontjaink számát. A célunk továbbra sem változott, bent kell maradnunk!

    Külön öröm, hogy a kitartó maroknyi szurkolóink - akik elkísérnek minket idegenbe is-, végre győzelmet láthattak.

    Hajrá Falva!

    Táborfalva: Máté – Szabó (Keserű), Deák, Dézsi, Szeibert (Cserhalmi) – Botlik, Revák (Bagyinszki), Bán, Lambisi - Volentér (Mitág), Kovács (Zvat)

    gólok: Volentér (2), Kovács, Zvat, Botlik, Lambisi

     

    Share this