• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • 5. forduló Pereg - Táborfalva 6-1

    Tisztelt Szurkolók!

    Vasárnap Peregen vendégszerepeltünk, a múlt heti bravúr pont után bíztam a jó szereplésben. Sajnos továbbra is sok a hiányzó, sérült, ami nem könnyíti meg a helyzetünket.

    Az első félidő feléig teljesen beszorultunk, nem találtuk a helyünket, az erőnkből csak a rombolásra futotta, illetve egy bekapott gól. A második felében egy kis átszervezésnek köszönhetően stabilizáltuk valamelyest a védekezésünket, de a támadásaink nagyon korán elhaltak. Sajnos a félidő előtt kaptunk még egy gólt, így kétgólos hátránnyal jött a szünet.

    Alig kezdődött el a második félidő, máris gólt kaptunk, így gyakorlatilag elúszott az esély az esetleges jó szereplésre. A hátralévő időben még szerencsénk sem volt, az ellenfél hat gólja mellett nekünk csak a szépítésre futotta.

    Ezen a mérkőzésen akaratban, elszántságban és játéktudásba is messze elmaradtunk ellenfelünknél. Sajnos vannak, akik elfelejtik, hogy ez már egy magasabb osztály, a tingli-tangli itt már nem elég és a mérkőzésre készülni kell.

    Szerdán 16 órakor kupamérkőzés lesz, hazai pályán fogadjuk az Aranyszarvas csapatát. Jó lenne visszaszereznünk az önbizalmunkat, mert a vasárnapinál lényegesen többre vagyunk képesek, csak nem dumálni kell, hanem alázattal küzdeni.

    Táborfalva: Máté – Deák, Szeibert (Keserű), Lambisi – Botlik, Karlik, Fábián, Bán, Begyinszki - Volentér (Szénási), Mitág (Petrik)

    gól: Szénási

    Hajrá Falva!

     

    Share this