• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • 22. forduló Táborfalva - Örkény 1-4

    Tisztelt Szurkolók!

    Szomszédvár derby volt a múlt vasárnap, szerettünk volna meglepetést okozni, hiszen az ilyen mérkőzések mindig különlegesek.

    Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, a mezőnyt az Örkény uralta, többet birtokolták a labdát, de helyzeteink nekünk voltak, a háromból egyet illett volna belőni. Az akarással és az elszántsággal nem volt gond, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát. Gólnélküli első félidőt produkált a két csapat.

    A második játékrész első felében kicsit visszaestünk, nagyobb nyomás nehezedett a kapunkra, aminek húsz perc leforgása alatt három bekapott gól lett az eredménye. Ezek közül megint voltak olyanok, amelyek egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. Ezután sikerül szépítenünk, próbáltunk felzárkózni, de több lehetőségünket elszórakoztuk, így a végén az újabb örkényi gól lezárta a mérkőzést. 

    Sajnálom, hogy mi csak kis százalékát értékesítjük a helyzeteinknek, ellenfeleink meg akár helyzet nélkül is tudnak ellenünk gólt szerezni. Összeségében a jobbik csapat nyert, de jó lett volna szorosabb mérkőzést játszani.

    22. forduló Táborfalva - Örkény 1-4

    Táborfalva: Máté - Szabó (Lambisi), Kovács, Veszelszki - Molnár (Belényi), Bán, Fábián (Terebes), Revák (Mitág), Szénási, Volentér (Petrik), Zvat

    gól: Petrik

    Hajrá Falva!

    Share this