• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • Felkészülési mérkőzések

    Tisztelt Szurkolók!

    Befejeződött a téli felkészülésünk, túl vagyunk az edzéseken és az edzőmeccseken, most már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön az idény. A tabella első helyéről vágunk neki a tavasznak, bízunk benne, hogy sikerül megtartani azt a végéig.

    Új igazolásaink vannak, akik valamennyien visszatérők, hiszen játszottak már nálunk: Szeibert Zoltán Örkényből, Karlik Martin Hernádról, Veszelszki Gábor és Lambizi János újrakezdte a futballt. 

    Első edzőmeccsünket Örkény ellen játszottuk. A magasabb osztályú ellenfél az első játékrészben többet birtokolta a labdát, magabiztos volt, mi sokszor hibáztunk a passzainknál, idény eleji játékot produkáltunk. A második félidőben feljavultunk, több veszélyes támadást vezettünk, kis odafigyeléssel még meglepetést is okozhattunk volna, de így maradt a 3-3-as döntetlen.

    A második edzőmeccs Újlengyel II. csapat ellen volt, könnyed, gólgazdag találkozón győztünk, 10-1 lett a vége.

    A következő héten Hetényegyházán vendégszerepeltünk, akik szintén magasabb osztályban játszanak Bács megyében. Nehezen találtuk a ritmusunkat, keveset volt nálunk a labda, a kapura jobbára veszélytelenek voltunk sokáig. El is húzott három góllal az ellenfél, de a végére magunkra találtunk és feljöttünk egy gólra. Sajnos a lefújás előtt szabadrúgásból 4-2-re alakították a végeredményt.

    Az utolsó felkészülési mérkőzésünk a Jakabszállás elleni volt, akik szintén Bács megye magasabb osztályában szerepelnek. A mérkőzés nagy részét uraltuk, kézben tartottuk, sok támadást vezettünk, számtalan gólhelyzetet alakítottunk ki, aminek hat rúgott gól lett a vége. A kapunk előtt is volt néhány ziccer, de ezt a kapusunk hárította, így kapott gól nélkül zártuk ezt a találkozót.

    Az első tavaszi bajnoki szombaton, 14 órakor Táborfalva - Albertirsa II., minden kedves szurkolót szeretettel várunk a tavaszi mérkőzéseinkre!

    Sorsolás

    Share this