• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • 5. forduló Nagykőrös II. - Táborfalva 3-0

    Tisztelt Szurkolók!

    Ezen a szombaton rangadót játszottunk a Nagykőrös csapatával, az előző fordulók alapján jó szereplésben reménykedtem, de sajnos a sok hátráltató körülmény nem segítette a csapatunkat. Csere nélkül, tizenegy emberrel vágtunk neki a szombati mérkőzésnek, mert betegség, szolgálat, készenlét és egyéb okok miatt nem állt több játékos a rendelkezésemre, így is az egyik támadónak betegen kellett vállalnia a kilencven percet.

    Ehhez képest jól indult a mérkőzés, néhány perc elteltével nagy ziccerbe kerültünk, de sajnos kimaradt. A mezőnyben határozottabbak voltak a vendéglátóink, a rutinos csatárjaik sokszor megoldhatatlan feladat elé állították a védőinket. A kontrákból folyamatosan veszélyeztettünk, több gólszerzési lehetőségünk volt, de amíg mi kihagytuk azokat, addig az ellenfél gólra váltotta őket, így kettőgólos hátrányban vonultunk a szünetre.

    A második játékrész elején nyomás alatt voltunk, de átvészeltük azt az időszakot, majd a félidő közepén újra felcsillant a remény a felzárkózásra. Volt néhány lehetőségünk, amelynél ha jobban koncentrálunk, szorossá tehettük volna a végét. Mivel ezek kimaradtak, törvényszerű, hogy az ellenfél megbosszulja, így a vége előtt háromra növelték az előnyüket, amely a végeredmény lett.

    Ezen a napon minden ellenünk szólt, de minden tiszteletem a csapat tagjainak, becsülettel tették a dolgukat, a látottak alapján sokkal szorosabb is lehetett volna a vége.

    Vasárnap javíthatunk, bár Ceglédbercel csapata eddig minden mérkőzését megnyerte, nehéz lesz begyűjteni ellenük a három pontot, de megpróbáljuk.

    Hajrá Falva!

    Nagykőrös II. - Táborfalva 3-0

    Táborfalva: Máté - Szabó, Deák, Tóth - Németh, Terebes, Revák, Lambisi, Bán - Volentér, Tarnóczki

     

    Share this