• Kids autism treatment
  • Коррекция аутизма у детей в больнице тут
  • Лечение заболеваний глаз стволовыми клетками
  • Évzáró - Évértékelő

    Tisztelt Szurkolók!

    Véget ért a 2014/2015-ös bajnoki év, összefoglalnám a felnőtt csapatnál történt eseményeket.

    A hétvégén évzárót tartottunk, egy kis kellemes kánikulai focival, majd azt követően röviden értékeltük az évet, vacsoráztunk és a válogatott mérkőzésével kellemesen eltöltöttük az estét a horgásztó partján. Köszönjük Máté Attilának, aki elkészítette a finom gulyást.

    A tavalyi gyengébb (7. hely) szereplés után hasonló kerettel és néhány új játékossal vágtunk neki a szezonnak. Bíztam benne, hogy előrébb tudunk végezni, dobogós álmaim voltak, a keret mindenképpen alkalmas volt rá.

    A szezon első fele jól sikerült, sorra jöttek a győzelmek, de időnként nem várt vereségek és döntetlenek tarkították a szereplésünket. Sajnos a sérülések folyamatosan ritkították a keretet, ehhez jött még hozzá néhány játékos "eltűnése", a végére teljesen elfogytunk, így ősszel csak az 5. helyre voltunk jók.

    Télen bővítettük a keretünket, nehogy ugyanúgy járjunk, mint ősszel, de ebből sem az sült ki, amit szerettünk volna, idővel az új igazolás is "eltűnt". Tavasszal kiegyensúlyozottabban játszottunk, bár itt is voltak nehézkes mérkőzéseink, de összességében jobban szerepeltünk, mint ősszel, a kötelezőket hoztuk, csak az előttünk állókkal nem bírtunk. A tavaszi vereségeinken is jóval több helyzetünk adódott, mint ellenfelünknek, de nem koncentráltunk eléggé, ezért nem nyertünk.

    A csapat a végelszámolásnál a 4. helyen zárt, de előzetes információk alapján az első SILK csapatát ki fogják zárni, így valószínűleg a dobogón fogunk végezni, de ez még nem hivatalos.

    Tavaly 55%-át szereztük meg a pontoknak, ami a 7. helyre volt jó, idén 68%-ot értünk el, ami mindenképpen komoly előrelépésnek mondható. Az 5. legtöbb gólt rúgtuk, a 3. legkevesebbet kaptuk, gólkülönbségünk tekintetében a 4. legjobb volt a mezőnyben.

    A kapusposzton mindketten jó évet produkáltak, voltak kimondottan bravúros mérkőzéseik, bár azért nekik is becsúszott egy-egy gyengébb meccs.

    A védelem - a statisztikából is kiderül – jól muzsikált, pedig sokszor fel lett forgatva a hiányzók miatt, de így is a legmegbízhatóbb csapategységünk volt. Több poszton is bevethetőek voltak, jól kiegészítették egymást, mindenki elegendő játékpercet kapott.

    A középpálya a motorja egy csapatnak, előre és hátra is jól kell dolgozni. Zömében posztjukon szerepelhettek a játékosok, bár voltak itt is a felállásban komoly csereberék. Stabil teljesítmény és nagy munkabírás jellemezte ezt a csapatrészt, persze azért voltak és vannak még hiányosságaink.

    A támadóinkkal is meg vagyok elégedve, bár…! Voltak kimondottan látványos mérkőzéseink, ahol gyakorlatilag szétzilálták az ellenfél védelmét, mégis néhányon nem voltak eléggé koncentráltak. Talán az egyetlen kettő gólos vereségünk kivételével, minden mérkőzésen több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, mégsem mi nyertünk. Ezen próbáltunk javítani az edzéseken, gyakoroljuk, de még mindig van bennem egy kis hiányérzet. Tudom, van bennük még tartalék, csak elő kell csalogatni és akkor még több sikerélményük lesz.

    Mint minden évben, most is külön díjakkal jutalmaztuk a játékosokat.

    Bagyinszki Lóránt csapatkapitány 24 góljával idén is házi gólkirály lett, gratulálunk.

    A csapat legjobb játékosa idén is Bán Norbert lett, összességében a 30 mérkőzésen ő nyújtotta a legjobb teljesítményt.

    Különdíjat adtam Deák Ferencnek, aki középhátvédként szintén kimagasló teljesítményt nyújtott, sokat fejlődött az elmúlt évhez képest, nem mellesleg 8 gólt is elért.

    Köszönöm a csapatnak, hogy megleptek egy ajándékcsomaggal, jól esett.

    Ismételten köszönetünket szeretnénk kifejezni Táborfalva Nagyközség Önkormányzatának, Tóth Bertalan Polgármester Úrnak, a Képviselő-testület tagjainak, hogy támogatásukkal biztosították a működésünkhöz szükséges forrásokat és ezen felül a fejlesztésekben is komoly szerepet vállaltak. Köszönjük továbbá a támogatóknak, akik szintén komoly erőfeszítéseket végeztek ebben az évben az egyesületünkért. A Richlik Trans Kft-nek, hogy a Társasági Adójával az új pályánk fejlesztéseibe jelentős anyagi támogatást nyújtott. Köszönjük Halupka Miklós Képviselő Úrnak, aki évek óta segíti egyesületünket. Köszönet az Aprajafalva Bt-nek, aki szintén évek óta támogatója a csapatunknak és végül köszönjük Tóth Attilának is a támogatást.

    Mindhárom edző munkáját elismertük egy jelképes ajándéktárggyal, megköszönve az áldozatos munkát.

    Külön megköszöntük Dibák Józsefnek, aki a pálya és környéke rendben tartásáért felel, illetve Keserű Imrének, aki az öltöző és a mezek tisztán tartásáért dolgozik hétről-hétre.

    Az évzárón elhangzott Marton Tamás és Máté Attila évértékelője is, akik az utánpótlás korosztályokkal dolgoznak, ezt később közöljük.

    Ezúton szeretnénk megköszönni a szurkolóknak az egész éves bíztatást, reméljük sok boldog pillanatot szereztünk nekik.

    Az egyesületünk a következő évben sportöltöző felújításra, bővítésre nyert pályázatot, ehhez kell összeszednünk a megfelelő összegű Társasági Adót, kérjük, aki ebben tud, segítsen!

    Mindenkinek kellemes nyári pihenést kívánunk, találkozunk az őszi szezon kezdetén!

     

    Share this